Perek

Vádlottak: 738 / 1075

1930. 05. 07. Budapest — 1958. 04. 22. Budapest

Foglalkozása a peres iratok szerint: üzemmérnök

Eckhardt Géza néven született, miután szüleit kisgyermekkorában elveszítette, nővére férje, Péch Zoltán gimnáziumi tanár adoptálta. A gimnáziumi érettségi után az állatorvosi egyetemre jelentkezett, de elutasították. Több helyen is gépkocsivezetőként dolgozott. 1951-től a Műegyetem gépészeti karán tanult esti tagozaton (még 1956-ban is). Ugyanabban az évben megnősült, házasságából egy fia született, de feleségével 1955-ben elváltak. Noha a bíróság a feleség hűtlenségének kimondásával bontotta fel a házasságot, a gyermeket az anyának ítélte. Péch ekkor öngyilkosságot kísérelt meg. Még a forradalom előtt, a hatályos ítélet ellenére magához vette a fiát. A forradalom kitörésekor üzemmérnökként tevékenykedett az Ikarusnál. 1956. október 23-án Mátyásföldön dolgozott, nem is tudott a tüntetésről. Este részt vett az egyetemi előadásokon, majd hazament. Október 24-én dolgozni indult, de közlekedés híján nem jutott el a munkahelyére. A belvárosban segített megjavítani egy elromlott gépkocsit, majd bekapcsolódott a sebesültek szállításába. Megalakulásától tagja volt a Péterfy Sándor Utcai Kórházban szerveződött önkéntes mentőszolgálatnak, október 30-án a Köztársaság térről is mentette a sebesülteket. A sebesültek szállításában egészen november 6-ig részt vett. Akkor maga is megsebesült, a Péterfy-kórházban kapott ellátást. November 8-án egy razzia során őrizetbe vették, de 14-én szabadon engedték. Akkor tudta meg, hogy volt felesége fiával együtt elhagyta az országot. Vallomásai szerint legalább részben azért csatlakozott Csontos Erzsébet társaságához, hogy a segítségükkel kijusson külföldre, és megtalálhassa a fiát. 1957. január közepén kijutott Bécsbe. Amikor onnan egy uszályon megbújva visszatért, február 10-én őrizetbe vették, majd előzetes letartóztatásba helyezték. Ügye azonnal a politikai rendőrséghez került.

A pert három ügyből szerkesztette egybe a politikai rendőrség, amely ötvennyolc letartóztatott gyanúsított ellen folytatott vizsgálatot. Közülük került ki a perben elítélt tizenhat vádlott. Az egyik ügy gyanúsítottjai azok voltak, akik a forradalom idején részt vettek a Péterfy Sándor Utcai Kórházban alakult önkéntes mentőszolgálat tevékenységében (Péch Géza, Budai Béla, Tóth Tamás és Lambrecht Miklós). A másik csoport tagjai medikusként tevékenykedtek, akik a forradalom idején beléptek az orvosi egyetemen alakult nemzetőrségbe, és november 4. után a II. számú női klinikán laktak, annak őrzésében, védelmében vettek részt (Békési Béla, Rácz József és Atzél Endre). A harmadik csoport gyanúsítottjai Baross tériek voltak, akik a fegyveres harc bukása után Bécsbe menekültek (Balogh László, Tokai István, valamint – érintőlegesen – Gerlei József). A három ügyet a Baross téri nemzetőrség egyik volt vezetője, Pásztor Gyula nevével fémjelezhető bécsi szervezkedésen keresztül kapcsolták össze. Balogh és Gerlei 1956 végén, majd 1957 elején különféle homályos célokkal és feladatokkal többször visszatértek Bécsből, és itthon kapcsolatot kerestek azokkal, akiket a forradalom idején ismertek meg. Elsődlegesen Nickelsburg Lászlóval, a Baross téri nemzetőrség egykori parancsnokával, de ő 1956 decemberétől mindentől és mindenkitől határozottan elzárkózott. Baloghéknak Csontos Erzsébet révén (aki 1956 végén elhagyta az országot) sikerült felvenniük a kapcsolatot egyfelől Péch Gézával és rajta keresztül a Péterfy önkéntes mentőszolgálatának más tagjaival, másfelől a II. számú női klinikán lakó medikus nemzetőrökkel, akikkel irreális terveket szőttek az ellenállás ébren tartására és fokozására. A büntetőeljárásban feltárt tényállás szerint a szervezkedés hazai vezetője Péch Géza volt, aki azonban nemcsak vezető szerepét, de azt is mindvégig tagadta, hogy tagja lett volna bármiféle konspirációnak. Az állítólagos összeesküvők beszélgetéseken és tervezgetéseken túl semmit sem tettek céljaik előmozdítására. Az ügyet első és másodfokon is népbírósági tanács tárgyalta. Első fokon a Tutsek Gusztáv vezette tanács egyedül Balogh Lászlót sújtotta a legsúlyosabb büntetéssel, aki a hűtlenségnek minősített szervezkedésen túl a szovjet csapatok elleni fegyveres harcban is részt vett. Péch Géza, Gerlei József és Békési Béla életfogytiglani ítéletét a Borbély János vezette tanács súlyosította halálbüntetésre.