Logo
Keresés
Keresés
Navigáció
Vádlottak: 707 / 1734
Királyházi Sándor
Életrajz
1915. 10. 05. Szeged
Foglalkozása a peres iratok szerint: művezető
Perbíró József és társai pere
A per
A szegedi Kováts Józsefet már 1956. november 6-án őrizetbe vették. A magát néptanácsnak nevező szegedi forradalmi tanács vezetői ellen indított eljárás – Perbíró József és társai – másodrendű vádlottja lett. A népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés vezetésével és sikkasztással vádolták. A Szegedi Megyei Bíróság népbírósági tanácsa a tizenegy vádlottból tízet talált bűnösnek, egyet felmentett. Halálos ítéletet egyedül Kováts Józsefre szabtak ki. A per egyike volt a nagyobb vidéki városok forradalmi vezetői ellen lefolytatott eljárásoknak. A helyzet annyiban volt különleges, hogy a forradalom nagyrészt Szegedről indult, az ottani József Attila Kör és MEFESZ tevékenysége eredményeként. Kováts, akinek az apja 1945 előtt rendőrtiszt volt, ő maga pedig négy évet ült izgatás vádjával, és már október 19-én élesen kritizálta a rendszert és vezetőit, tökéletesen alkalmas volt arra, hogy az „osztályellenség” és a „reakciós” szerepét osszák rá az eljárásban. Súlyosbította a helyzetét, hogy Perbíró professzor megbízása alapján Szegeden ő vette át a rendőrség (ahogy a perben, talán szovjet mintára, nevezték: a belbiztonsági szervek) felügyeletét. Az intézkedés – amely részben éppen a rendőrök védelmét szolgálta, és azt célozta, hogy továbbra is részt tudjanak venni a rend fenntartásában – a perben súlyos váddá torzult, és a peres iratok szerint Kováts a tisztség felhasználásával horthysta rendőrök és rendőrtisztek bevitelén „keresztül akarta a rendőrséget teljes egészében az ellenforradalom szolgálatába állítani”. A periratok szerint Szegeden a Perbíró által vezetett nemzeti bizottság (néptanács) 1956. október 27-én vette át a közigazgatást. Kováts előbb a pénzügyi osztályon lett ellenőr, majd a belbiztonsági szerveket felügyelte. November 4-én felvett százezer forintot a nemzetőrség költségeinek fedezésére. A bíróság úgy ítélte meg, hogy abból a nemzeti bizottság illegalitásba vonulását szándékozott biztosítani. Ez képezte a sikkasztási vád alapját, annak ellenére, hogy november 6-án az ítélet szerint visszavitte az összeget. A Szegedi Megyei Bíróság Népbírósági Tanácsa 1958. február 25-én Kovátsot a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés vezetése és társadalmi tulajdon sérelmére elkövetett, különösen nagy kárt okozó sikkasztás vádjával halálra ítélte. A Legfelsőbb Bíróság október 1-jén kelt ítéletében cselekményét a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló mozgalom vezetésének minősítette, a sikkasztási vádból pedig kikerült a különösen nagy kárt okozó jelző. A korábbi ítéletet helybenhagyták. Öt nappal később, Szegeden végezték ki. Perbíró Józsefet életfogytig tartó börtönre ítélték, a többiek két és nyolc év közötti büntetéseket kaptak.
1957.
03. 05.
— 1957.
08. 09.
Vizsgálati szakasz
Gyanúsított
Főkihallgató
Nyomozó szerv
Királyházi Sándor
Nyomozati
cselekmények
Elek Imre rny. főhadnagy
Csongrád Megyei RFK Politikai Nyomozó Osztály Vizsgálati Alosztály
Társak
1957.
10. 18.
Ügyészségi szakasz
Gyanúsított
Ügyész
Ügyészség
Királyházi Sándor
Intézkedések
Vádiratban
foglalt vád
Társak
1957.
12. 09.
— 1958.
10. 01.
Bírósági szakasz
Elsőfokú eljárás
1957. 12. 09. — 1958. 02. 25.
Perszám
Eljáró bíróság
Tárgyalás módja
Helyszíne
Tárgyalási napok
NB.1103/1957
Szegedi Megyei Bíróság népbírósági tanácsa
nyilvános
Szeged
1957.12.09. , 12.10. , 12.11. , 12.13. , 12.16. , 12.18. , 12.20. , 12.23. , 12.27. , 1958.01.02. , 01.03. , 01.06. , 01.07. , 01.08. , 01.09. , 01.10. , 01.13. , 01.16. , 01.17. , 01.20. , 01.24. , 01.27. , 01.29. , 02.04. , 02.06. , 02.07. , 02.12. , 02.13. , 02.25.
Vádlottak
Bírói tanács
A tárgyaláson eljáró ügyész
XI.
Királyházi Sándor
Pozsgai István
tanácsvezető bíró
Dobos Ferenc
Társak
László István
népbíró
Kis Szilveszter
népbíró
Ítélet
Száma: NB.1103/1957
Kihirdetés helye: Szeged
Időpontja: 1958. 02. 25.
Vádlottak
Főbüntetés
Vagyoni mellékbüntetés
Vádak
Az ítélet jogerős?
XI.
Királyházi Sándor
14 év börtön
teljes vagyonelkobzás
ítéletben foglalt
nem
Társak
Másodfokú eljárás
1958. 09. 24. — 1958. 10. 01.
Perszám
Eljáró bíróság
Tárgyalás módja
Helyszíne
Tárgyalási napok
Nbf.IV.5193/1958
Legfelsőbb Bíróság népbírósági tanácsa
zárt
Budapest
1958.09.24. , 09.25. , 10.01.
Vádlottak
Bírói tanács
A tárgyaláson eljáró ügyész
XI.
Királyházi Sándor
dr. Cieslár Viktor
tanácsvezető bíró
dr. Olgyai Andor
Társak
Rudas Ernő
népbíró
Schnierer Ferenc
népbíró
Szabó Sándor
népbíró
Szente János
népbíró
Ítélet
Száma: Nbf.IV5193/1958
Kihirdetés helye: Budapest
Időpontja: 1958. 10. 01.
Vádlottak
Főbüntetés
Vagyoni mellékbüntetés
Vádak
Az ítélet jogerős?
XI.
Királyházi Sándor
8 év börtön
teljes vagyonelkobzás
ítéletben foglalt
igen
Társak