Foglalkozása a peres iratok szerint: vájár

Szegényparaszti családban született, apja 1945-ben meghalt. A nyolc általános iskolai osztály elvégzése után egy ideig bátyja gazdaságában dolgozott. 1951-ben Balassagyarmaton közveszélyes munkakerülés címén harminc nap elzárásra ítélték. Még abban az évben beiratkozott a tatai vájáriskolába, 1953-ban végzett. Nem sokkal később lopás és csalás vádjával három év börtönbüntetésre ítélték. 1955-ben amnesztiával szabadult. Pécsre költözött és az uránbányában kezdett dolgozni. Novemberben lopás és csalás vádjával azonban ismét elítélték. Hétéves börtönbüntetését a komlói rabmunkahelyen töltötte, amikor kitört a forradalom. Csak 1956. november 4-én szabadult, amikor mindenkit elengedtek a büntetés-végrehajtási munkahelyről. Pécsre ment, majd 16-án csatlakozott a mecseki láthatatlanok néven ismert, dr. Horváth Géza („a Gazda”) vezette ellenállócsoporthoz. Fegyveres harcban nem vett részt, felderítéseket végzett, több alkalommal járt Pécsen is. Miután csoportja szétszéledt, annak érdekében, hogy ne kelljen börtönbüntetését folytatnia, felajánlotta szolgálatait a szovjeteknek, de vallomása szerint félrevezette őket, és javarészt téves adatokat közölt velük, ezért nem sikerült nekik felszámolni az ellenállás maradványait a Mecsekben. December elején Tatabányára utazott, hogy visszakapja a személyi igazolványát, ott a helyi rendőrséggel együttműködve vett részt a fegyverek összegyűjtésében, majd január elején visszament Pécsre. Ismét jelentkezett a szovjeteknél, de azok már nem bíztak benne. Közben a peres iratok szerint igyekezett újjászervezni az ellenállást, de 1957. február 10-én őrizetbe vették. Ekkor még bizonyítékok híján két nap múlva szabadon engedték, de kitiltották Pécsről. Tatára ment, ahol szovjet igazolásai segítségével rendőrnek állt. Tervezte, hogy Nyugatra szökik, ehhez csalások elkövetésével gyűjtött pénzt. Március 3-án visszatért Pécsre, ahol társaival különböző akciókat tervezett március 15-re, de a végrehajtásra nem maradt idejük: aznap őrizetbe vették.