Perek

Vádlottak: 794 / 1076

1935. 02. 19. Kakucs — 1957. 08. 31. Budapest

Foglalkozása a peres iratok szerint: segédmunkás

Szegényparaszti családban született. Öt elemi osztály elvégzése után a községi gulyás mellett kezdett dolgozni, majd segédmunkásként először az útépítő vállalatnál, aztán más helyeken dolgozott. A forradalom idején ismét az útépítő vállalatnál volt alkalmazásban. 1952-ben fiatalkorúként társadalmi tulajdon megrongálása vádjával három hónap felfüggesztett börtönre, egy évvel később súlyos testi sértés miatt 1000 forint bírságra ítélte a Dabasi Járásbíróság. Fiatalkorúként mindkét esetben mentesült a hátrányos jogkövetkezmények alól, vagyis jogi szempontból továbbra is büntetlen előéletűnek volt tekintendő. 1954-ben társadalmi tulajdon sérelmére elkövetett lopásért 500 forint pénzbírságot kapott. Nős volt, két gyerek apja. Kakucson 1956. október 28. előtt tüntetők leverték a középületekről a vörös csillagot, majd a hangosbemondón keresztül bejelentették, hogy a forradalmi ifjúság átvette a hatalmat. Megalakult a nemzeti bizottság és a nemzetőrség. Október 28-án Rizmajer délután érkezett vissza Újhartyánból, és este a kocsmában beszámolt társainak az ottani tüntetésről. A periratok szerint ennek hatására határozták el, hogy bosszút állnak a helyi kommunistákon – többüket személyes sérelem is vezette. Megrongálták a pártirodát és a községi funkcionáriusoknak (a párttitkárnak, a begyűjtési bizottság vezetőjének, a téesz alapítójának és a tanácselnöknek) a házát. Gavló József tanácselnök házánál összeverekedtek annak lányával, az ítélet szerint Rizmajer megvágta a kezét, Szeiler László pedig egy karóval támadt rá. Miután a tanácselnök lánya és felesége elmenekült, behatoltak a házba, ahol az ítélet szerint Szeiler és a később kivégzett Harazin József lefogta, majd előbb Rizmajer, utána Bobák József is megszúrta Gavló Józsefet. Rizmajer közben azt kiabálta, hogy „apámat sem viteted el többé.” Az áldozat nem szenvedett életveszélyes sebeket, azért halt meg, mert elvérzett, a községben ugyanis nem volt orvos, aki el tudta volna látni. Halála előtt Harazint és egy bizonyos Csernát nevezett meg gyilkosaiként, de ezzel nem foglalkoztak a nyomozás során. Október 29-én Rizmajer belépett a helyi nemzetőrségbe is, és részt vett a községi tanítónál – egy 1919-es kommunistánál – tartott házkutatásban. A nemzetőrség december 8-ig működött. Rizmajer Józsefet 1957. január 31-én vették őrizetbe.

A később halálra ítélt Bobák Józsefet és Harazin Jánost 1956. december 14-én, ifj. Rizmajer Józsefet 1957. január 31-én, Szeiler Lászlót pedig május 10-én vették őrizetbe. Őket ellenforradalmi cselekményekkel és gyilkossággal, három másik társukat csak ellenforradalmi cselekményekkel gyanúsították. A per középpontjában Gavló József volt kakucsi tanácselnök (más források hivatalban lévő tanácselnökként említik) és téeszszervező meggyilkolása állt. A megtorlás során fontos szempont volt, hogy legalább annyi „ellenforradalmárt” ítéljenek halálra, és végezzenek ki, ahány áldozata a munkáshatalomnak volt az adott a területen. Ebbe a trendbe tartozik ez a per is. A Budapesti Fővárosi Bíróság gyorsított eljárásban ítélkező különtanácsa 1957. június 7-én Rizmajert, Bobákot, Harazint és Szeilert (a periratokban végig Szajlerként szerepel) bűnösnek mondta ki a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló mozgalom kezdeményezése és vezetése, valamint gyilkosság bűntettében. Rizmajert életfogytig tartó börtönre, a többieket (Bobákot, Harazint és Szeilert) halálra ítélték, társaik egy év hat hónap és nyolc év közötti büntetéseket kaptak. Az ítélet – főleg a gyilkossági vád vonatkozásában – döntő részben Rizmajer beismerésén, illetve a vádlottak egymás ellen tett vallomásain alapult. Az ő vallomásaikat törekedtek tanúvallomásokkal alátámasztani, köztük olyan, érdektelennek nevezett tanúk vallomásával, mint az áldozat özvegye. Tárgyi bizonyítékot is sikerült beszerezni: a feladatot túlteljesítve négy konyhakést a két szúrás gyilkos fegyvereként. A bíróság súlyosító körülményként vette figyelembe a vádlottak munkás-paraszt származását, osztályárulónak bélyegezve őket. Gavló József halála előtt, felesége és lánya jelenlétében Harazint és egy bizonyos Csernát nevezte meg gyilkosaként. Utóbbi felkutatását, azonosítását azonban a szervek meg sem kísérelték. Tényként fogadták el, hogy előbb Rizmajer, majd Bobák szúrt. Rizmajer azzal védekezett, hogy csak társai fenyegetésére vett részt mindenben. Harazin igyekezett depolitizálni cselekményüket, mondván, hogy nem politikai okokból, hanem személyes ellentét miatt támadtak rá a sértettekre. Ehhez csatlakozott Rizmajer védője, aki szerint a vádlottak nem előre megfontoltan, hanem hirtelen felindulásból követték el bűnös cselekményüket. A bíróság Harazint többszörösen büntetett előéletűnek tekintette, annak ellenére, hogy az 1945 előtti ítéleteket a háború után törvényileg semmissé nyilvánították. A Legfelsőbb Bíróság népbírósági tanácsa 1957. augusztus 28-án Rizmajer ítéletét halálbüntetésre súlyosította. Bobákkal szemben a politikai, Szeilerrel szemben a köztörvényi vádpontot minősítette enyhébben a népbíróság, és büntetésüket életfogytiglani, illetve húsz év börtönre enyhítette. Enyhítette a többi vádlott ítéletét is. Miközben egyedül a feltáró jellegű beismerő vallomásokat tett vádlott ítéletét súlyosította a népbírósági tanács – méghozzá halálbüntetésre – addig az ügyében tartott kegyelmi tanácskozáson azt emelték ki, hogy idősebb társai vele, a legfiatalabbal akarták elvitetni a „balhét”. Rizmajer Józsefet és Harazin Jánost 1957. augusztus 31-én, a Kozma utcai börtön udvarán végezték ki.