Foglalkozása a peres iratok szerint: vasesztergályos

Apja huszonöt hold földön gazdálkodott. 1945 után kuláknak minősítették, ezért földjét kénytelen volt átadni az államnak, és segédmunkásként dolgozott tovább. Négy gimnáziumi osztályt végzett, utána 1949-től vasesztergályosnak tanult. 1952-től a gyöngyösi MÁV-üzemben dolgozott. 1953 novemberében vonult be sorkatonai szolgálatra. A tisztesiskola elvégzése után tizedessé léptették elő, és rádiós rajparancsnok lett. 1954-től a budapesti 135. önálló honi légvédelmi tüzérezredben szolgált. Egy hónapja volt hátra, amikor kitört a forradalom. Az ezrede Kőbánya légvédelmét biztosította, ütegével a téglagyárnál állomásozott. Október 30-án felső utasításra megválasztották az alakulat forradalmi katonatanácsát, amelynek ő is a tagja lett. November 4-én mintegy harminc felkelő behatolt az ütegállásba, és fegyvert követeltek, valamint azt, hogy a katonák csatlakozzanak hozzájuk a szovjet támadás elleni harcban. Az ütegparancsnok adott nekik kézifegyvereket és lőszert, a velük tartó katonák, köztük Silye pedig hat darab 85 mm-es löveget, lőszert és világítóberendezéseket vittek magukkal. Ezeket az Éles-kanyarnál, a Kápolna és a Zalka Máté téren telepítették, Silye az egyik löveg parancsnoka lett. Délelőtt összesen nyolc szovjet páncélost lőttek ki. Ezt követően Silye visszament a laktanyába, és csak 6-án tért vissza lövegéhez. A túlerő elől folyamatosan visszavonultak, aznap a sörgyár melletti üres telken helyezték tüzelőállásba az ágyút, amellyel tüzet nyitottak egy helikopterre és egy harckocsira. November 8-án a szovjet csapatok nagy erejű tűzcsapást mértek állásaikra, szétszórva ezzel a felkelőket. Silye a Bajcsy-Zsilinszky-kórházba ment, ahol november 10-ig segédkezett a sebesültek ellátásában, majd hazatért a szüleihez. 1956. december 1-jén szerelt le. 1959. májusi őrizetbe vételéig korábbi munkahelyén, a MÁV-nál dolgozott.