Perek

Vádlottak: 1382 / 1734

1920. 02. 24. Botpalád — 1957. 06. 27. Pécs

Foglalkozása a peres iratok szerint: földműves

Apja mezőgazdasági cseléd volt, heten voltak testvérek. Már két elemi után napszámba járt, majd egy kőbányában és a fehérgyarmati téglagyárban dolgozott. 1941-ben behívták katonának, kivitték a keleti frontra. 1944-ben Makónál megsebesült, csípőlövést kapott, ami maradandó károsodást, 75%-os rokkantságot okozott. Egységével együtt kivitték Németországba, ott esett amerikai hadifogságba. 1945-ben megszökött és hazajött Magyarországra. Szüleivel együtt Apátvarasd közelébe, egy tanyára költözött, ahol öt hold juttatott földön gazdálkodtak. Nős volt, gyereke nem született. Apátvarasdon 1956. október 27-én alakult meg a nemzeti tanács és a nemzetőrség. Utóbbinak Szabó is a tagja lett. Pécsváradról hoztak fegyvereket, járőröztek, de sem fegyveres harcot nem vívtak, sem előállításokban nem vettek részt. November 5-én a nemzetőrség feloszlott, de fegyvereiket elrejtették, és a községből többen csatlakoztak a mecseki láthatatlanok néven ismert ellenállócsoporthoz. Szabó többször élelmet vitt a felkelőknek, és találkozott is parancsnokukkal, dr. Horváth Gézával, a „Gazdával”. November 15-én ismerkedett meg a „félszeművel” (az eljárásban Kovács Sándorként azonosították), aki csoportjával és az apátvarasdiakkal a mecseknádasdi rendőrőrs megtámadást tervezte. Ez a szovjetek megjelenése miatt nem sikerült, ekkor – Szabó tiltakozása ellenére – tervbe vette két apátvarasdi funkcionárius meggyilkolását. Részben, hogy ezt megakadályozzák, részben mert arra gyanakodtak, hogy a félszemű áruló vagy az ávó beépített embere, Szabó azt javasolta unokaöccseinek, hogy öljék meg. Másnap este lelőtték. Szabó a gyilkosság elkövetésében nem vett részt, csak a holttest elrejtésében. Két nappal később Kajsza Lászlóval, a nemzeti tanács volt vezetőjével fenyegető leveleket írt és juttatott el a község vezetőinek. A párttitkár elmenekült a faluból, a téesz elnöke lemondott, ennek következtében a téesz feloszlott. Ezért a cselekményéért vették, izgatás és életveszélyes fenyegetés címén őrizetbe 1957. február 7-én.

Szabó Istvánt 1957. február 9-én helyezték előzetes letartóztatásba, de az ügyben már február 2-án megkezdődött a nyomozás. Kezdetben izgatással és életveszélyes fenyegetéssel gyanúsították. Miután a február 23-án a portáján megtartott házkutatás során puskákat, géppisztolyt, kézigránátot, lőszert, valamint szilárd és folyékony robbanóanyagot találtak, a vád kiterjedt fegyver-, lőszer- és robbanóanyag rejtegetésére is. Mint a botpoládi nemzetőrség tagját a népi demokratikus államrend elleni szervezkedésben való tevékeny részvétellel, majd Kovács Sándor megölése miatt gyilkosságra való felbujtással is megvádolták. A Pécsi Megyei Bíróság 1957. március 7-én a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló mozgalom előmozdítása, „gyilkosság bűntett felbujtói részessége”, fegyver- és lőszerrejtegetés, robbanóanyaggal való jogosulatlan rendelkezés, izgatás és termelőszövetkezeti tag akadályozása vádjával életfogytig tartó börtönre ítélte Szabót. A vád bizonyítására döntő részben ezúttal is a vádlottak vallomása állt rendelkezésre, amelyet kevéssé lényeges kérdésekben egészítettek ki tanúvallomások. Szabó és a gyilkosságban részt vevő unokaöccsei azzal védekeztek, hogy tettüket a Kovács Sándortól, és általában a mecseki láthatatlanoktól való félelmükben követték el, másfelől azért, hogy megmentsék a községi funkcionáriusok életét, ám védekezésüknek a megyei bíróság különtanácsa nem adott helyt. A bíróság azonban a vádlottak javára vette figyelembe „azt a körülményt, hogy eléggé el nem ítélhető bűnös úton ugyan, de mégis megakadályozták a félszemű Kovács Sándort abban, hogy a faluban a párttitkárt és a tanácselnököt a terv értelmében megölje”. A bíróság azt is kimondta: „A dolgozók társadalmát a félszemű megölésével nem érte akkora erkölcsi kár, mint amilyen érte volna akkor, ha a félszeműnek sikerül a párttitkárt és a tanácselnököt megölni.” A Legfelsőbb Bíróság – Radó Zoltán által vezetett – Népbírósági Tanácsa május 20-án kihirdetett ítéletében Szabó bűnösségét mozgalom helyett szervezkedésben való részvételben állapította meg, és az ítélet egyéb rendelkezéseit változatlanul hagyva a büntetését halálbüntetésre súlyosította. Miután június 14-én az Elnöki Tanács elutasította a kegyelmi kérvényét, 1957. június 27-én, a Pécsi Megyei Börtönben kivégezték.