Logo
Keresés
Keresés
Navigáció
Vádlottak: 618 / 1734
Jasper Gyula
Életrajz
1941. 12. 07. Pápa
Foglalkozása a peres iratok szerint: géplakatos tanuló
Szegedi Flórián és társai pere
A per
Szegedi Flóriánt 1957. július 24-én helyezték előzetes letartóztatásba. Kezdetben szervezkedés vezetésével és társadalmi tulajdon elleni rablással/lopással vádolták, a gyilkossági kísérlet vádja csak a tárgyaláson került elő. Szegedi 1956. október 27. és november 3. között nemzetőrként szolgált, majd a Kispest–Wekerle-telepi ellenállócsoport parancsnokhelyettese lett. Az ellene és tizenegy társa ellen lefolytatott per szerves részét képezte a kerületi felkelőcsoportok elleni megtorlásnak. A kispestiek megítélését súlyosbította, hogy november 9-ig harcoltak, ráadásul „repülőcsoportként”, vagyis mozgó egységként, különböző helyeken hajtottak végre rajtaütéseket. A Budapesti Fővárosi Bíróság Népbírósági Tanácsa 1958. április 3-án a népi demokratikus államrend elleni szervezkedés vezetése, gyilkossági kísérlet, valamint társadalmi tulajdon sérelmére ismételten és bűnszövetkezetben elkövetett, különösen nagy kárt okozó rablás és lopás vádjával ítélte halálra. A gyilkossági kísérlet alapját egy november 9-i akció képezte, amely során Szegedi a Gyáli úton a klasszikus szabályokhoz közelítő tűzpárbajt vívott egy szovjet katonával, ekkor meg is sebesült. Mivel szovjet emberveszteséget nem sikerült feltárni az eljárás során, csak gyilkossági kísérletben tudta elmarasztalni a bíróság. A rablási-fosztogatási vádak azon alapultak, hogy a felkelők – egyéb lehetőség híján – élelemszerzés céljából feltörték a bezárt üzleteket. Ahol volt személyzet, ott elismervény ellenében vitték el az árut, amelyből több esetben adtak a környékbeli lakosságnak is. A fegyverek és katonai felszerelések beszerzése is lopásnak/rablásnak minősült. Szegedi azzal védekezett, hogy céljuk a rend fenntartása volt, a bíróság azonban – vádlott-társai vallomásai alapján – úgy ítélte meg, hogy a csoport eleve a szovjetek elleni harcra jött létre. A többi cselekményben is nagyrészt vádlott-társai vallomásai alapján mondták ki bűnösnek. Súlyosító körülményként vették figyelembe, hogy katonai kiképzést tartott az embereinek. A Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsa augusztus 29-én helybenhagyta az ítéletet. 1958. szeptember 3-án, a Kozma utcai börtön udvarán végezték ki.
1957.
07. 10.
— 1957.
11. 21.
Vizsgálati szakasz
Gyanúsított
Főkihallgató
Nyomozó szerv
Jasper Gyula
Nyomozati
cselekmények
Agárdi Tibor rny. törzsőrmester
BRFK XIX. Kerületi Kapitányság
Társak
1957.
11. 29.
— 1957.
12. 04.
Ügyészségi szakasz
Gyanúsított
Ügyész
Ügyészség
Jasper Gyula
Intézkedések
dr. Földvári József
Budapest Főváros Ügyészsége
Vádiratban
foglalt vád
Társak
1958.
03. 08.
— 1958.
08. 29.
Bírósági szakasz
Elsőfokú eljárás
1958. 03. 08. — 1958. 04. 03.
Perszám
Eljáró bíróság
Tárgyalás módja
Helyszíne
Tárgyalási napok
Nb.X.5753/1957
Budapesti Fővárosi Bíróság népbírósági tanácsa
zárt
Budapest
1958.03.08. , 03.11. , 03.13. , 03.15. , 03.17. , 03.19. , 03.21. , 03.25. , 04.03.
Vádlottak
Bírói tanács
A tárgyaláson eljáró ügyész
VII.
Jasper Gyula
dr. Szekeres Károly
tanácsvezető bíró
dr. Bíró Lászlóné
Társak
Menráth István
népbíró
Földi Ferenc
népbíró
Ítélet
Száma: Nb.X.5753/1957/15
Kihirdetés helye: Budapest
Időpontja: 1958. 04. 03.
Vádlottak
Főbüntetés
Vagyoni mellékbüntetés
Vádak
Az ítélet jogerős?
VII.
Jasper Gyula
1 év börtön
részleges vagyonelkobzás
ítéletben foglalt
nem
Társak
Másodfokú eljárás
1958. 08. 28. — 1958. 08. 29.
Perszám
Eljáró bíróság
Tárgyalás módja
Helyszíne
Tárgyalási napok
Nbf.IV.5188/1958
Legfelsőbb Bíróság népbírósági tanácsa
zárt
Budapest
1958.08.28. , 08.29.
Vádlottak
Bírói tanács
A tárgyaláson eljáró ügyész
VII.
Jasper Gyula
dr. Cieslár Viktor
tanácsvezető bíró
dr. Borsi Zoltán
Társak
Rudas Ernő
népbíró
Györe József
népbíró
Szabó Sándor
népbíró
Szente József
népbíró
Ítélet
Száma: Nbf.IV.5188/1958/42
Kihirdetés helye: Budapest
Időpontja: 1958. 08. 29.
Vádlottak
Főbüntetés
Vagyoni mellékbüntetés
Vádak
Az ítélet jogerős?
VII.
Jasper Gyula
1 év börtön (felfüggesztve)
nem
ítéletben foglalt
igen
Társak