Logo
Keresés
Keresés
Navigáció
Vádlottak: 1151 / 1734
Pál Antal
Életrajz
1937. 10. 13. Nagykőrös
Foglalkozása a peres iratok szerint: segédmunkás
Szente Károly és társai pere
A per
Idősebb Szente Károlyt 1957. január 12-én, Zsendovics Lászlót március 5-én, Bódi Józsefet június 22-én, Szente Károly fiát, Istvánt június 23-án helyezték előzetes letartóztatásba. A per a csepeli felkelők elleni megtorlás egyik legfontosabb eljárása volt, tizennyolc vádlottat állítottak együtt bíróság elé. Az ügyben a csepeli felkelés civil vezetőit ítélték el, a harcokban részt vett katonák egy részét a Kőrösi Sándor és társai elleni perben vonták felelősségre. A két Szentét főként az októberi harcokban vitt szerepük, Bódit és Zsendovicsot részben a november 4. utáni ellenállás miatt ítélték el. A per másodlagos célja az „ellenforradalmároknak” áldozatul esett csepeli tanácselnök, Kalamár József halálának megbosszulása volt. A zűrös előéletű, illetve a felkelők közé keveredve gyilkosságot elkövető személyek perbe vonása pedig megfelelő muníciót szolgáltatott a kádárista propaganda számára, Hollós Ervin „ellenforradalmárokat” elítélő könyvében külön fejezetet szentelt a Csepelen történteknek. Zsendovics László esetében valóban nem lehet eldönteni, hogy felesége előre elhatározott meggyilkolása vagy a november 4. utáni fegyveres harcban való részvétele miatt sújtották a legsúlyosabb ítélettel. A Budapesti Fővárosi Bíróság Népbírósági Tanácsa 1958. április 10-én Szente Károlyt a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló mozgalom kezdeményezése és vezetése, valamint gyilkossági kísérlet, Szente Istvánt a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló mozgalom kezdeményezése és vezetése vádjával halálra ítélte. Utóbbit is meggyanúsították Kalamár meggyilkolásával, de a vád alól bizonyítottság hiányában felmentették, akárcsak a társadalmi tulajdon sérelmére elkövetett rablás vádja alól. Bódi József a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló mozgalomban való tevékeny részvétel és gyilkosság címén első fokon életfogytig tartó börtönt kapott. Zsendovics Lászlót a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló mozgalomban való tevékeny részvétel, valamint gyilkosság és rablás miatt ítélték halálra. Halálbüntetést szabtak ki a Nyugatra menekült Buri Istvánra és Sorn Károlyra is. Buri egy ideig a csepeli nemzetőrség parancsnoka, majd parancsnokhelyettese volt, Sorn pedig a Királyerdőbe települt felkelőket vezette, amely csoportnak Bódi és Zsendovics is tagjai voltak. A Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsa 1958. december 20-án helybenhagyta a halálos ítéleteket. Bódi Józsefet a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés vezetése és gyilkosság vádjával halálra ítélték. Szente István nem kért kegyelmet. Az ügyvédje által benyújtott kegyelmi kérvényt a bíróság tagjaiból alakult kegyelmi tanács – a többi halálraítéltéhez hasonlóan – elutasította. Az ítéleteket három nappal később, a Kozma utcai börtön udvarán hajtották végre.
1957.
08. 05.
— 1957.
09. 20.
Vizsgálati szakasz
Gyanúsított
Főkihallgató
Nyomozó szerv
Pál Antal
Nyomozati
cselekmények
Keleti Miklós r. hadnagy
BRFK Bűnügyi Osztály Életbiztonsági Alosztály
Társak
1957.
10. 14.
— 1957.
10. 27.
Ügyészségi szakasz
Gyanúsított
Ügyész
Ügyészség
Pál Antal
Intézkedések
olvashatatlan aláírás
dr. Belák József
dr. Götz János
Budapest Főváros Ügyészsége
Vádiratban
foglalt vád
Társak
1957.
12. 16.
— 1958.
12. 20.
Bírósági szakasz
Elsőfokú eljárás
1957. 12. 16. — 1958. 04. 10.
Perszám
Eljáró bíróság
Tárgyalás módja
Helyszíne
Tárgyalási napok
Nb.VI.5102/1957
Budapesti Fővárosi Bíróság népbírósági tanácsa
nyilvános
Budapest
1957.12.16. , 12.18. , 12.20. , 12.24. , 12.30. ,
1958.01.03.
, 01.06. , 01.07. , 01.09. , 01.10. , 01.13. , 01.14. , 01.16. , 01.20. , 01.21. , 01.23. , 01.24. , 01.27. , 01.28. , 01.30. , 01.31. , 02.03. , 02.04. , 02.06. , 02.19. , 02.21. , 02.25. , 02.26. , 02.27. , 02.28. , 03.03. , 03.04. , 03.06. , 03.13. , 03.14. , 03.15. , 04.02. , 04.10.
Vádlottak
Bírói tanács
A tárgyaláson eljáró ügyész
V.
Pál Antal
dr. Bali László
tanácsvezető bíró
Molnár György
Társak
Horváth István
népbíró
Kovács Ernő
népbíró
Ítélet
Száma: NB.VI.5102/1957/38
Kihirdetés helye: Budapest
Időpontja: 1958. 04. 10.
Vádlottak
Főbüntetés
Vagyoni mellékbüntetés
Vádak
Az ítélet jogerős?
V.
Pál Antal
12 év börtön
teljes vagyonelkobzás
ítéletben foglalt
nem
Társak
Másodfokú eljárás
1958. 12. 15. — 1958. 12. 20.
Perszám
Eljáró bíróság
Tárgyalás módja
Helyszíne
Tárgyalási napok
Nbf.II.5278/1958
Legfelsőbb Bíróság népbírósági tanácsa
zárt
Budapest
1958.12.15. , 12.16. , 12.20.
Vádlottak
Bírói tanács
A tárgyaláson eljáró ügyész
V.
Pál Antal
dr. Vida Ferenc
tanácsvezető bíró
dr. Radó Ilona
Társak
Masszi Lajos
népbíró
Dudás János
népbíró
Fehér Kálmán
népbíró
Sánta Istvánné
népbíró
Ítélet
Száma: Nbf.II.5278/1958/49
Kihirdetés helye: Budapest
Időpontja: 1958. 12. 20.
Vádlottak
Főbüntetés
Vagyoni mellékbüntetés
Vádak
Az ítélet jogerős?
V.
Pál Antal
12 év börtön
teljes vagyonelkobzás
ítéletben foglalt
igen
Társak