Foglalkozása a peres iratok szerint: építésvezető

Apja cipőfűző-készítő kisiparos volt. Az elemi után Békéscsabán elvégzett négy polgári iskolai osztályt, de származása miatt nem tanulhatott tovább. 1944 nyarán anyjával és egyik nővérével együtt Auschwitzba deportálták, onnan egyedül ő tért vissza. Budapesten egy ideig a vészkorszakot szintén túlélt apjánál, majd a JOINT (American Jewish Joint Distribution Committee – amerikai alapítású zsidó szolidaritási és segélyszervezet) diákotthonban lakott. Maga gondoskodott a megélhetéséről, két könyvtárban is állásban volt. Meggyőződéses kommunistának vallotta magát, de a pártba nem lépett be. A kommunisták hatalomra segítése érdekében részt vett a kékcédulásként hírhedtté lett választási csalásban. Sikeres érettségi vizsga után felvették a Pázmány Péter Tudományegyetem (a későbbi ELTE) bölcsészkarának magyar–történelem szakára. 1949-ben több felszólalásban kiállt a nézetei miatt megtámadott Lukács György mellett, ezért kizárták az egyetemről. Segédmunkásként kezdett dolgozni a Budapesti Építőipari Vállalatnál, majd Dunapentelén (később Sztálinváros, ma Dunaújváros) kitanult vasbetonszerelőnek. Hamarosan művezető, majd építésvezető, 1952-ben és 1953-ban is sztahanovista lett. A forradalom kitörésekor az Építőipari Vállalatnál dolgozott építésvezetőként. Nős volt, házasságából egy gyermeke született. Október 23-án részt vett a tüntetésen, jelen volt a Bem téren, a Kossuth téren, majd a Rádió előtt is. Az ostromban nem vett részt, de segített a lőszer pakolásában és a sebesültek elszállításában. Október 25-én, a Kossuth téri vérengzés után csatlakozott a véres zászlós tüntetéshez. Október 26-án az első forradalmi lap, az Igazság példányait és röplapokat terjesztett, másnap élelmet szállított a kisgyermekes családoknak és a fegyvereseknek. Ekkor került kapcsolatba a Tűzoltó utcai fegyveresekkel. Október 28-tól a VIII. és IX. kerületi felkelők képviseletében részt vett a fegyverszüneti, és azzal összefüggésben a fegyveres felkelőket is magába foglaló nemzetőrség felállításáról folytatott tárgyalásokon. A Tűzoltó utcai felkelők parancsnoka lett, akik legfőbb céljuknak a rend fenntartását, az önbíráskodások megakadályozását tekintették. Október 30-án személyesen tárgyalt Kádár Jánossal, aki megígérte, hogy meglátogatja a Tűzoltó utcai parancsnokságot. November 4-én felvették a harcot a városrészre támadó szovjet erőkkel, és egészen november 8-ig kitartottak. Angyal nem vett részt fegyveresen a harcban, csak a felkelők ellátásában, miközben igyekezett elérni a tárgyalásokat lehetővé tevő fegyverszünetet. November 8-án idegi és pszichikai kimerültsége és tüdőgyulladása miatt a Péterfy Sándor Utcai Kórházba ment, ahol barátja, Gáli József menyasszonya is orvosként dolgozott. (Különböző perekben mindkettejüket elítélték.) A kórház alagsorában talált sokszorosító gép segítségével szabályos nyomdát rendezett be, ahova a munka biztosítása érdekében csak a röplapok készítésében részt vevők mehettek be. November 16-án a kórteremben fekve hallotta, hogy karhatalmisták razziáznak, és tömegével viszik el a betegeket, valamint azokat, akik a kórházban találtak menedékre. Tiltakozott a törvénytelen eljárás ellen, mire őt is őrizetbe vették.