1900. 03. 01. Fülpös — 1957. 04. 27. Miskolc
Foglalkozása a peres iratok szerint: gyári munkás
Fülpösön (ma Ököritófülpös) született, földművescsaládban. Négy testvére közül három fiatalon elhunyt. Az elemi után lakatosnak tanult, szakmájában 1922-ben szabadult fel. 1929-től segédmunkásként dolgozott az Ózdi Kohászati Művekben, a forradalom előtt és alatt a salaktéglagyárban. Háromszor nősült, kétszer megözvegyült. Felesége a per idején gyermeküket várta. Kanyót 1932-ben izgatás miatt nyolc hónapra, két évvel később lopásért pénzbírságra ítélték. 1949-ben megvádolták, hogy leütötte az üzemi bizottság elnökét. Felmentették, de tizennégy hónapot töltött vizsgálati fogságban, ahol elmondása szerint sokat kínozták. 1951-ben társadalmi tulajdon elleni lopás vádjával hat hónap börtönre ítélték.
Ózdon 1956. október 25-én tüntetések kezdődtek, és a dolgozók a megyei munkástanács felhívására sztrájkba léptek. A legnagyobb ózdi munkahelyen, a kohászati üzemben még aznap éjszaka munkástanács alakult, amelyet másnap a dolgozók követelésére újjáalakítottak. A forradalom idején érdemben ez a testület irányította a várost. Október 27-én a munkástanácsok felügyelete alatt felállították a nemzetőrséget, amely kezdettől együttműködött a rendőrséggel és a környező határőr őrsökkel. Feszültséget okozott azonban, hogy a nemzetőrség parancsnokát, aki a határra ment tárgyalni a csehszlovák rendvédelmi szervekkel, őrizetbe vették. Helyét Török István ózdi tanár vette át. Október 29-én, amikor a rendőrségen megkezdődött a nemzetőrnek jelentkezettek kiválogatása, Török idegösszeomlást kapott, és lövöldözni kezdett. A városban elterjedt a (valótlan) hír, hogy a rendőrség szembefordult a forradalommal, ami elszabadította az indulatokat. A tömeg három embert agyonvert.
Kanyó Bertalant azzal vádolták, hogy részt vett a munkástanács elé hurcolt Horning Ferenc ügyészségi nyomozó agyonverésében. Horningot az utcán állították meg, és mivel fegyvert találtak nála, bevitték a munkástanácsra, hogy az ítélkezzen felette. Nem győzték azonban kivárni a tárgyalást, népítéletet követeltek. A munkástanács nem mert ellenszegülni a nyomásnak, és kiadta a nyomozót, akit agyonvertek. A bíróság bizonyítottnak találta, hogy Kanyó a nála lévő fokossal kétszer fejbe vágta Horningot. 1956. november 23-án vették őrizetbe.