| Szilágyi Józsefet 1956. november 22-én vették őrizetbe, amikor a jugoszláv nagykövetségre menekült csoport többi tagjával együtt elhagyta az épületet. A csoportból elsőként helyezték előzetes letartóztatásba, 1957. március 27-én. Miután Budapestre, a politikai rendőrség Gyorskocsi utcai házi fogdájának gondosan előkészített részlegébe szállították, 1957. április 17-én készült vele az első gyanúsítotti jegyzőkönyv. Ekkor még aláírta a viszonylag hosszú, ötoldalas dokumentumot, másnaptól azonban megtagadta a jegyzőkönyvek hitelesítését. Nem azok tartalma miatt, hanem az egész eljárás elleni tiltakozásképpen. Április végétől négy hónapon keresztül nem volt hajlandó vallomást tenni, eközben a börtönben Losonczyhoz hasonlóan – az illegális kommunista mozgalomban tanultak szerint – éhségsztrájkot kezdett.
Négy hónap után, augusztus 22-én tett újra vallomást, ekkor észrevételeket tett a vizsgálat kezdetén jegyzőkönyvezett vallomásaihoz. Ekkor került jegyzőkönyvbe az aláírás megtagadására vonatkozó magyarázata: „Tiltakozom ezen procedúrában való bármiféle aktív részvétel ellen. A kormány eljárását mélységesen erkölcstelennek és becstelennek tartom, mert nemzetközi egyezményben adott szava ellenére eljárás alá vont bennünket, ártatlan hozzátartozóinkat pedig minden büntetendő cselekmény és ítélet nélkül – nyilván a ránk gyakorlandó nyomás céljából – immár kilenc hónapja deportálásban tartja.” Augusztus végétől hajlandó volt vallomást tenni, de egyetlen vádat sem ismert el, szenvedélyesen védte az igazát, és a nyomozás befejezéséig, 1958. január 22-ig megtagadta a jegyzőkönyvek aláírását.
Tiltakozó magatartását az első bírósági tárgyaláson is folytatta. 1958. február 6-án tett vallomásában rendre elvtársazta vádlott-társait (akik a bíróság álláspontja szerint érdemtelenné váltak erre az akkor nemcsak általános, de egyben megtisztelő titulusra), és ávónak nevezte a politikai rendőrséget. Annak érdekében, hogy intranzigens magatartásával ne kelthessen zavart a – februárban bizonytalan időre elhalasztott – tárgyaláson, ügyét elkülönítve tárgyalta a Legfelsőbb Bíróság – Nagy Imre és társai ügyében is eljáró, Vida Ferenc vezette – Népbírósági Tanácsa. Mivel perét a Legfelsőbb Bíróság mint elsőfokú bíróság tárgyalta, fellebbezésre nem volt lehetősége. Szilágyi Vida előtt sem változtatott magatartásán. Alapjaiban tagadta a vádat, arra hivatkozva, hogy Magyarországon a népi demokratikus államrendet már Rákosi megdöntötte. Újólag tiltakozott a deportálás, különösen a családtagok és a gyerekek deportálása ellen. Szót emelt a zárt tárgyalás ellen, mivel annak alapján „a bíróság megengedhetetlen befolyásolásának a gyanúja fennáll”. Tiltakozott, amiért a nyomozó hatóság eltüntetett fontos dokumentumokat, és nem hallgatott ki olyan tanúkat, akiknek a beidézése szükséges lett volna a cselekmény feltárásához. Kifogásolta, hogy mintha „véletlenszerűen” válogatták volna össze a vádlottakat, hiszen kimaradt Apró Antal, Münnich Ferenc és Kádár János is.
Vida Ferenc népbírósági tanácsa 1958. április 22-én a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés vezetése vádjával halálra ítélte. Szilágyi nem kért kegyelmet. A védője által benyújtott kérelmet a bíróság tagjaiból alakult kegyelmi tanács elutasította. 1958. április 24-én, a Kozma utcai börtön udvarán végezték ki. |