Egyetemi tanulmányait kitüntetéssel végezte. Több nyelven beszélt, nagyon széles általános és jogi műveltséggel rendelkezett. 1935. június 8-án tette le az egységes bírói és ügyvédi vizsgát. 1935. július 2-ától ügyvédként működött, a háború után részt vett a Budapesti Ügyvédi Kamara Igazolóbizottságának munkájában. 1945. október 1-jétől a Honvédelmi Minisztériumban jogügyi előadóként tevékenykedett. 1946. április 15.–1950. december 31. között a Budapesti Ítélőtáblán (utóbb Felsőbíróságon), majd 1951. január 1.–1953. június 15. között a Budapesti Büntetőtörvényszéken (utóbb Budapesti Megyei Bíróságon) ítélkezett. Törvénytelen elbocsátása után 1953. június 25.–1957. január 21. között a 2. számú Épületelem Gyárnál alkalmazták adminisztratív tisztviselőként, illetve jogi előadóként. A Legfelsőbb Bíróságon bíróvá nevezték ki 1957. január 22-étől (akkor tett esküt). Egyik előadó bírája lett a gyorsított eljárás alá tartozó büntetőügyeket tárgyaló II. számú tanácsnak, amelyet dr. Molnár László vezetett. 1962. júniusi minősítésében olvasható, hogy „tudását és értékes munkáját az ellenforradalmat követő zűrzavaros időkben fenntartás és ingadozás nélkül állította az igazságszolgáltatás szolgálatába”. 1974. július 1-jén tanácselnök lett Hat hónapos felmondási idejét 1976. november 1-jével kezdte meg, s 1977. április 30-ával vonult nyugállományba.

Kitüntetések: Az Igazságügy Kiváló Dolgozója (1960)

Források: Kúria Személyzeti, Munkaügyi és Oktatási Osztálya iratai 1974. El. III. A. 190. dr. Rácz György Zinner Tibor: Utak és tévutak a XX. századi magyar felsőbíráskodás káderpolitikájában ‘56 után. In Bódiné dr. Beliznai Kinga (szerk.): A Kúria és elnökei III. HVG–ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft., Budapest, 2015. 223–225.