Ügyvédi családban született. 1932–1933-ban csatlakozott a cionista mozgalomhoz, majd Tel-Avivban belépett a Palesztinai Kommunista Pártba. 1935 őszén tért vissza Magyarországra, ahol 1937-ben az illegális kommunista párt tagja lett. Budapesten ügyvédjelöltként dolgozott, de 1942 május 29-én, más adatok szerint június 10-én letartóztatták, és szeptember 30-án életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte a Honvédvezérkar Főnökének Bírósága. Több büntetés-végrehajtási intézetben tartották fogva, végül Németországba hurcolták, 1945. április 24-én onnan szabadult. 1945-től ügyvédként kezdett dolgozni, ezzel párhuzamosan a Magyar Kommunista Párt Budapest V. kerületi szervezetének titkára lett 1945 júniusától. 1946 februárjától a Belügyminisztériumban tanácsos, 1949. februártól a Magyar Dolgozók Pártja Központi Ellenőrző Bizottságánál alosztályvezető. 1949 júniustól 1951. február 6-áig az Állami Ellenőrzési Központban osztályvezető volt. 1951 decemberében helyezték az Igazságügyminisztériumba, majd 1953. november 18-án a Legfelsőbb Bíróságra nevezték ki bírónak, ahonnan közel két évtized után, 1972. október 31-én kollégiumvezető-helyettesként vonult nyugdíjba. Tanácsvezetője volt a gyorsított büntetőügyeket tárgyaló I. számú tanácsnak, amely az 1957. évi 4. tvr. alapján, azaz gyorsított eljárásban az első halálos ítéletet hirdette ki.

Források: Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára XX-5-h. 8. k. 227. o. Jelentés, 1958. március 28. Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára XIX-E-1-v. 270. o. Zinner Tibor: A kádári megtorlás rendszere. Hamvas Intézet, Budapest, 2001. Zinner Tibor: Utak és tévutak a XX. századi magyar felsőbíráskodás káderpolitikájában ‘56 után. In A Kúria és elnökei III. A kötetet szerkesztette Bódiné dr. Beliznai Kinga. HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft., Budapest, 2015. 180., 201–202.