Felesége, Végh Katalin a Szakszervezetek Országos Tanácsának titkára (1958–1967), a Hazafias Népfront Országos Tanácsa főtitkárhelyettese (1964–1972), majd alelnöke (1972–1983), illetve a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának tagja volt (1966–1980). Fia, Bugár Péter 1984–1989 között az Állami Egyházügyi Hivatal elnökhelyetteseként tevékenykedett. A szabó szakmát tanulta ki. 1928-ban szabadult fel, 1945-ig különböző mestereknél dolgozott. 1928-tól volt szakszervezeti tag, 1932-től vett részt az illegális kommunista mozgalomban (egyes iratok szerint 1935-ben, mások szerint 1938-ban lett a Kommunisták Magyarországi Pártjának tagja). 1935-ben a szabószakszervezet újpesti csoportján belül működő illegális bizottság titkára, ugyanebben az évben a KMP újpesti kerületi bizottsága tagja is lett. 1938-tól a szociáldemokrata párt rákospalotai szervezetének tagja, 1940–1945 között titkára volt. Hat hónapig volt letartóztatásban 1942-ben. Szabadulása után a Szociáldemokrata Pártban és a szakszervezetben tevékenykedett. 1932-től kezdve több alkalommal teljesített katonai szolgálatot. A nyilas hatalomátvétel után Esztergom mellett bajtársaival átállt a szovjetekhez, miután előbb Háros-szigeten menetszázadba jelentkeztek. Az esztendő végén a váci, majd a jászberényi fogolytáborban volt, ahol agitált a demokratikus hadsereg megalakítása érdekében, annak tagjai sorába lépett, és 1945 augusztusában szerelt le. 1945–1946 októbere között a Magyar Kommunista Párt budapesti XIV. kerületi szervezetének titkára volt, majd hathónapos pártiskolát végzett, amelyet követően a Veszprém megyei pártbizottság apparátusába került. A területi közigazgatás átszervezéséig, 1947–1950 között a Csanád megyei pártbizottság élén állt, 1948. júniustól a Magyar Dolgozók Pártja megyei bizottságának titkáraként. 1949–1953 között országgyűlési képviselő volt A Budapesti Rendőr-főkapitányság politikai osztályának volt a vezetője 1953 áprilisáig. 1953–1954 novembere között a Könnyűipari Minisztérium fennhatósága alatt a Gyermekruhagyár igazgatója, majd a Budapest, II. kerületi Tanács Végrehajtó Bizottságának elnöke lett. Az 1956-os forradalom és szabadságharc leverése után átigazolták a Magyar Szocialista Munkáspártba. A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa 1957. január 16-án megválasztotta ülnöknek a gyorsított eljárásban tárgyalandó büntetőügyekhez a Legfelsőbb Bíróságra. Februárban felmerült a neve a Munkásőrség budapesti parancsnoki tisztségének betöltésekor. 1957 őszén a Könnyűipari Minisztérium Ruhaipari Igazgatóságának a vezetője lett. Munkája mellett elvégezte a jogi egyetemet. 1965-ben kinevezték a Vörös Október Férfiruhagyár vezérigazgatójává, e beosztásából vonult nyugállományba 1970-ben. Ezt követően a Ruházatipari Dolgozók Szakszervezete műszaki-gazdasági bizottsága élén állt.

Kitüntetések: Szocialista Munkáért Érdemérem (1955) Munka Érdemrend ezüst fokozata (1970) Szocialista Hazáért Érdemrend (1967) Szocialista Magyarországért Érdemrend (1981)

Források: A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának 3. sz. határozata, 1957. január 16. (kivonat). In A Magyar Szocialista Munkáspárt ideiglenes vezető testületeinek jegyzőkönyvei V. kötet, 1956. november 14.–1957. június 26. Szerkesztette és a jegyzeteket írta: Baráth Magdolna, Feitl István, Némethné Vágyi Karola, Ripp Zoltán. Budapest, Napvilág, 1998. 503. Budapesti közéleti névmutató 1945–1950. I. kötet. A budapesti nemzeti bizottságok és népfrontbizottságok tagjai. Szerkesztette: Halasi László. Budapest Főváros Levéltára, Budapest, 1980. 40. Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára XIX-E-1-p 683/1957. Életrajza a Névpont adattárában: http://www.nevpont.hu/view/1733 A letöltés ideje: 2018. június 7. Bugár János (1911). Politikatörténeti Intézet Könyvtára, Életrajzi dokumentáció.