1914. 05. 26. Komárom — 1988. 04. 04. Budapest
Anyja neve: Schlesinger Gizella
Apja neve: Fehér Bernát
Kereskedősegéd volt. 1931-ben lépett be a csehszlovák kommunista ifjúsági szövetségbe, majd 1932-től volt Csehszlovákia Kommunista Pártja tagja. 1934-ben két alkalommal rövid időre bebörtönözték a hadsereg elleni izgatásért, illetve Rákosi Mátyás szabadon bocsátásának követeléséért. 1938-ban a visszacsatolt Felvidéken szervezte az illegális kommunista pártot. 1940-ben ötévi börtönre ítélték, 1944-ben deportálták.
1945-ben Magyarországra visszatérve a kommunista pártot, majd a földműves szövetkezeteket szervezte: 1946–1951 között a Dolgozó Parasztok és Földmunkások Országos Szövetségénél volt alkalmazásban. 1948-ban átigazolták a Magyar Dolgozók Pártjába. 1951–1953 között vállalatvezető, 1953–1955 között fémnyomdai előadó, illetve 1955–1956 között az Ipari Szövetkezetek Országos Tanácsának osztályvezetője volt.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc leverését követően átigazolták a Magyar Szocialista Munkáspártba; a karhatalomban szolgált. A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa 1957. április 9-én megválasztotta népbírónak. Mivel az 1940-es években Szilágyi Józseffel együtt raboskodott, elfogultságot kellett volna ügyében bejelentenie, ám ezt nem tette meg. Hosszú memoárjában ezt írta: „részt vettem abban a népbírósági tanácsban, akik halálra ítéltük Nagy Imrét […] két vádlott – Nagyon kívül – Szilágyi (volt börtöntársam Szegeden) és Maléter Pál honvédelmi miniszter tartott ki az ellenforradalom mellett”. Kiemelte továbbá, hogy ő tarthatta az ünnepi beszédet a Legfelsőbb Bíróságon 1957. november 7-én.
Népbírói megbízatásának lejárta után 1960. augusztus 1-jével a Belkereskedelmi Minisztérium Áruházi Kereskedelmi Igazgatósága alá tartozó Áruházak Szolgáltató Vállalatához távozott.
Kitüntetések:
Munkás-Paraszt Hatalomért Emlékérem (1957)
Szocialista Munkáért Érdemérem (1960)
Szocialista Hazáért Érdemrend (1967)
Felszabadulási Jubileumi Emlékérem (1970)
Magyar Partizán Emlékérem
Források: A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának 34. sz. határozata, 1957. április 9. (kivonat) In A Magyar Szocialista Munkáspárt ideiglenes vezető testületeinek jegyzőkönyvei, V. kötet, 1956. november 14.–1957. június 26. Szerkesztette és a jegyzeteket írta: Baráth Magdolna, Feitl István, Némethné Vágyi Karola, Ripp Zoltán. Budapest, Napvilág, 1998. 506.
Az MSZMP Ideiglenes Intéző Bizottsága 1957. április 9-i ülésének jegyzőkönyve. Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára M-KS 288. fond 5/21. őrzési egység.
Az MSZMP KB mellett működő Régi Párttagok Bizottsága 1958. október 10-i ülésének jegyzőkönyve. Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára M-KS 288. fond 14/3. őrzési egység.
Fehér Kálmán visszaemlékezése. Kézirat (Zinner Tibor birtokában).
Fehér Kálmán (1914–1988). Politikatörténeti Intézet Könyvtára, Életrajzi dokumentáció.