Apja géplakatos, anyja gyári munkás volt. Az elemi iskola négy osztályát végezte el Újpesten, a gimnázium harmadik osztályában anyagi okokból félbeszakította tanulmányait, és kifutóként dolgozott egy festékkereskedésben. 1933. januárban egy szintén újpesti fogkefegyárban helyezkedett el segédmunkásként. 1934. októbertől volt nyomdásztanuló, 1938. júliusban szabadult fel, ekkortól nyomdászsegédként dolgozott a rákospalotai Vörösmarty Nyomdában. 1940. augusztusban vonult be munkaszolgálatra Esztergomba. Később a Székelyföldre, az Úz folyó völgyébe vezényelték alakulatát. 1942. novemberben került a frontra, a Don-kanyarba. 1943. január 16-án hadifogságba esett; a fogolytáborban antifasiszta aktíva lett. 1948. júniusban tért haza, majd a Volt Hadifoglyok Bajtársi Szövetsége központjában lett a propagandaosztály vezetője. Decemberben a Magyar Szabadságharcos Szövetség Budapesti Bizottsága propagandaosztályának élére került, majd a testület szervezőtitkáraként tevékenykedett. 1949-ben vették fel teljes jogú tagként a Magyar Dolgozók Pártjába. 1950-ben az Egyetemi Nyomda függetlenített szakszervezeti elnöke (és az üzemben működő egyik pártalapszervezet titkára) lett, 1951. július 1-jétől szolgált a Magyar Néphadsereg állományában. A Sztálin Politikai Tiszti Akadémián lett levelező hallgató (1955-ben végzett), emellett ugyanabban az intézményben szolgált tolmácstisztként főhadnagyi rangban, 1952. novemberben pedig néhány hétre az intézmény marxizmus–leninizmus tanszékén lett főelőadó. December 1-jével előléptették századossá és megbízták a Honvédelmi Minisztérium Politikai Főcsoportfőnöksége Tisztoktatási Osztálya vezetésével, ahonnan 1953. szeptember 1-jével került vissza az akadémiára mint a „Szovjetunió Kommunista Pártjának története” tanszék főelőadója. Mindemellett 1951–1954 között Marxizmus–Leninizmus Esti Egyetemet is végzett. Az 1956-os forradalom és szabadságharc kitörése utáni napokban a harcok miatt nem tudott eljutni munkahelyére, lakásán kellett maradnia. Október 25-én jutott el a politikai tiszti akadémiára, ugyanaznap estétől pedig a II. kerületi pártház egyik védője volt. A november 4-i szovjet támadásig közreműködött egy, a rendszerhez hű fegyveres erő megszervezésében. Az intervenciót követő napokat ismét lakásán töltötte, majd 8-án jelentkezett a karhatalomba, a Budai Karhatalmi Ezrednél lett pártösszekötő, emellett tiszti felülvizsgálati bizottsági tag volt. Átigazolták a Magyar Szocialista Munkáspártba, a II. kerület ideiglenes intézőbizottságába is bekerült. 1957. márciusban a Zrínyi Miklós Katonai Akadémiára helyezték a munkásmozgalom-történeti tanszék vezetőjeként; áprilisban pedig megkapta az őrnagyi rendfokozatot. A kerületi pártbizottság (és egy ideig a párt-végrehajtóbizottság) tagja is volt. Egy későbbi jellemzés szerint 1961-ig „balos” nézetek voltak jellemzőek rá. 1962-ben a történettudományok kandidátusa fokozatot szerzett, 1963-ban az ELTE egyetemi doktori címét is megkapta; ugyanebben az évben alezredessé léptették elő. 1964. július 1-jétől a Honvédelmi Minisztérium Politikai Főcsoportfőnökségén szolgált mint agitációért és propagandáért felelős csoportfőnök-helyettes. 1968. április 4-ével megkapta az ezredesi rendfokozatot, szeptembertől csoportfőnök-helyettesi beosztása mellett a honvédelmi nevelésért felelős osztály élén is állt munkahelyén. Egészségi állapotának megromlása miatt 1970. szeptembertől a Hadtudományi Intézetbe helyezték, tudományos főmunkatársi beosztásban dolgozott haláláig.

Kitüntetések: Munkás-Paraszt Hatalomért Emlékérem (1957) Magyar Szabadság Érdemrend bronz fokozata (1957) Szolgálati Érdemérem (10 éves: 1961; 15 éves: 1966; 20 éves: 1971) Kiváló Szolgálatért Érdemrend (1966) Felszabadulási Jubileumi Emlékérem (1970).

Források: HM HIM Központi Irattár 24153.